Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán: hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt:
     "Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom." Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihírdette: 
     - Aki ezekbõl a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom! 
     A gyerekek buzgón nekiláttak  az  ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindanyian szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni. Szon Il is szorgalmasan öntözte a  magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott: a magvak csak nem akartak kicsírázni. 
     "Milyen különös" - álmélkodott Szon Il, s végül az édesanyjához fordult segítségért. 
     - Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte. 
     - Talán másik földbe kellene átültedned õket - tanácsolta anyja.
     Szon Il átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlõdésnek. Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták  a szebbnél szebb virágokat. A király sorra elhaladt elõttük, de  bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán. 
     Az egyik ház elõtt azonban  megpillantotta a pityergõ Szon Ilt, aki üres virágcseréppel álldogált  az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút: 
     - Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres  virágcseréppel? - kérdezte tõle. 
     Szon Il hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlõdésnek. 
     A király ennek hallatára karjába kapta Szon Ilt és boldogan kiáltotta: 
     - Ez az én becsületes kisfiam! 
     Az emberek értetlenül nézték, mi történik és egyikük lármázni kezdett: 
     - Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcsréppel? 
     A király ekkor így szólt: 
     - Minden virágmag, amit a  gyermekeknek kiosztottam, fõtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük. 
     Az emberek erre helyeslõen bólogattak, a gyemekek pedik, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyelték magukat hiszen valamennyien más magvakat ültettek el.